Két és fél perc nagy idő, arra várva, hogy a mínusz tizenhét fokban megérkezzen a fűtetlen villamos, vagy a randink főszereplője.
Nagy idő, ha van előttünk valaki a mosdóban, vagy amikor arra várunk az előtérben, hogy két perc múlva behívjon a főnök, és a múltkoriért felelősségre vonjon.
Két és fél perc legalább kell ahhoz, hogy reggel éber...
Mezítlábas, zokogó lány szalad a szakadó esőben. Fű-beton. Beton-fű. Egy egészen rövid ideig követhető. Aztán beleolvad a vízbe a nyom. Követhetetlen.
Koszos kis öregasszony büffent egyet a konyhaasztalnál. A viaszosvászon is megrendül, de senki sem mer szólni, hogy ez itt nem szokás. Azzal a fogpiszkálóval turkál a nyitott szájában, amivel az előbb a körmei alól kaparászta a feketeséget. Nyög, fáradt, elege van, terhes a magány.
A Józska például már nem vágyik semmire. Itt fekszik a minden igényét kielégítő komforttalanságban. Vedel, vizel és kötekedik. A neki járó undorból és megvetésből minden második szempár szór ránk is egy keveset. Pedig én élni akarok. Ica, az illemhely üzemeltetője zárás előtt mindig kikapcsolja a számlálót és beenged megmosdani. Én már zárásra...
..errefelé olyanok a férfiak, mint Örkény novellái: egypercesek.
