A figyelmesség segítőkész álmos-kócos szomszéd

A Léleklibikóka sorozat ötödik része. Kattints a teljes írásért.

Mondtam, hogy úgy nem lesz jó! Ne arra fordulj! Ne tedd ott le, csupa kosz lesz! - instruálta Kisjuli a négyfős társaság cseszegethető tagját. Az összes báját bevetve az utcáról hívott be két férfit, hogy segítsenek a teherautóról bevinni a kétszer két méteres kölcsönadott ágybetétet, amit egy munkatársa most hozott vissza. Mivel a matrac fogói leszakadtak, Kisjuli a szivacsba marva próbálta a földtől legalább négy centire eltartani. Könnyebb lett volna csúsztatni, de vigyázni akart rá. Már eltervezte, hogy keret nélkül leteszi a földre, ráteríti a Buddha-boltban vett ágyterítőt, és azon fog írni és olvasni. Szétdobál majd mindent, és úgy hagyja, amikor mennie kell. A macskák alszanak majd az Élet és Irodalom Követési Távolság rovatán, és ott folytatja majd a félbehagyott versek olvasását, ahol abbahagyta, amikor éjjel, kissé megrészegülten hazaér.

- Talán előbb a tisztítóba kellett volna elvinni! Julika, ugye nem fog így ráfeküdni? - tárta szélesre figyelmes segítségként a lengőajtó szárnyait Balajti Rozália. Kisjulit annyira váratlanul érte a pikírt megszólítás, hogy köpni-nyelni nem tudott.
- Nem olyan vészes az, csak kakaó meg gyümölcslé - szólalt meg Gergő, akit annak ellenére egyáltalán nem öntött el a szégyen, hogy a négy évig náluk üdülő, két gyermeket felnevelő, sokat látott matrac valójában a reggeli kakaózástól a félrecsúszó pelenkán át a sietős hajnali szeretkezésekig sok mindent látott. Vegyszert is, de arra halottnak a csók jelleggel reagált a szövet.

Amikor mindenki távozott, Kisjuli kinyitotta a panorámaterasz ajtaját, és egymás után szívta a cigiket. Pont, mint az anyja, amikor ő még kis erdei manós bugyiban járt iskolába. 

Két slukk között igyekezett újragondolni magában a figyelmesség fogalmát.
A figyelmesség segítőkész álmos-kócos szomszéd, aki szól, hogy kukanap van. A figyelmesség tapintatos új lakó az emeleten, aki nem centrifugáz este tíz után. A figyelmesség körültekintő, kantáros nadrágos internetszerelő, aki nem tapossa össze a friss felmosást. A figyelmesség fáradt nő arcát kedvesen álomba simogató férfi, aki szeretkezni akart, de nem lázad, hogy most nem lehetett.
Muszáj volt felgöngyölítenie magában a fogalmakat. Félt, hogy valamit félreért. Összerándult arcizmait látva ugyanis Balajti Rozália a matraccipelés közben még megjegyezte: látom már az is baj, ha figyelmes az ember?!
Figyelt vagy figyelmes volt? Ezen gondolkodott Kisjuli. Meg azon, hogy a két szó között mi a különbség. De újra és újra visszatért belé a csípő szégyen, amikor felidézte szavait.

Az a régi tornaóra jutott az eszébe, amikor elege lett.
Amikor mindenki kiment, anyaszült meztelenre vetkőzött az öltözőben. Utcai ruhái nagy részét visszagyűrte a tornazsákba, felhúzta a fehér pólót meg a kék rövidnadrágot és benyargalt a tornaterembe. A gyűrűn mászott, amikor a nagyszájú Robi fölpillantott rá, és a kék rövidnadrág buggyos száracskáján keresztülnézve meglátta.
Nagyot kiáltott, hogy nincs a Julcsin bugyi!

Manapság csak az alváshoz nem húz bugyit.

Nyakigláb Kovács, a tornatanár nagy határozottságot színlelve magához rendelte és bekísérte az öltözőbe, de fogalma sem volt mit kezdjen vele. Fejre állította a tornazsákját, megrángatta a pulóvert és a nadrágot, de a kis manós bugyi nem volt sehol. Kisjuli csak állt a kuka melletti pad előtt, aminek az akasztója mellé kék alapon, írógéppel írt szigorú fehér betűkkel oda volt ragasztva: S. Kiss Júlia.
Kovács egyre feljebb emelte a hangját. Tudni akarta, mit akar a kislány a kisfiúktól, és miért. Egyébként meg hol van a bugyija?! Mert biztos, hogy volt rajta! Mondja meg kinek adta oda!

Kisjuli kedves kis gödröcskéi az arcán kipirosodtak, könnyek indultak útnak, hogy hűsítsék azokat. Egy hirtelen gondolattól vezérelve felvette a kukát és annak tartalmát Kovács elé borította. Kifordulva hullott a koszos linóleumra a csokipapírok és a füzetlapok közül a bugyija, a manók nem látszódtak, csak néhány megkövesedett sárga folt.

Ez mi a búbánat Julika, kérdezte Kovács. Akarta, de képtelen volt szabályozni, milyen szavak esnek ki a száján. Látott már egyet s mást, hétről-hétre ugyanott foltosodó nadrágokat, ápolatlan kezeket, tetves fejeket, de ilyet, na, ilyet még nem. Kisjuli elnémulva, zsebre tett kézzel várta az ítélethirdetést, de amikor megszólalt a csengő és eszébe jutott a matematika röpdolgozat, kikapta a tanár kezéből a tornazsákot, belegyűrte az összes földön heverő holmit és sírva elindult kifelé, azt motyogva: anyu nagyon ritkán szokott bugyit mosni.

Nyakigláb Kovácsot akkor már elöntötte a szégyen. Legközelebb akkor járt a lányöltözőben, amikor a Volákék lánya eltörte a lábát a zuhanyzóban. 

Kisjuli akkor már egyetemre járt.

De még akkor is élénken éltek a nem túl gyakori gyerekkori fürdések emlékei fejében.

A vájlingnyi kék lavórba a kályha tetején lévő fazékból öntötte át anyja a forró vizet. Beleállította Kisjulit az alkalmi kádba, és egy mosogatószivacs súrolós felével dörzsölni kezdte a kis testre az illatos szappant. A kislány bőrén vérvörös csíkok jelezték a haladási irányt. Ha fürdünk, akkor rendesen, mondta Kisjuli anyja, majd megfordította a lavórban álló gyereket. A hátán hetekig látszódtak a foltok.
Amikor Kisjuli anyjának jó kedve volt, megengedte, hogy nagy szamár létére beleüljön a gyerek a lavórba. A kályha előtti szőnyegre folyt a lábáról a koszos lé. Vidám volt. Megfürdeti. A lavórba engedi. Akkor csak szereti.

A kályha tövében úgy egy óra alatt megszáradt a kis manós bugyi. Felvette. Ma már nem mehetsz ki, szabott irányt a napnak az anyja akkor, majd magára hagyta. Kisjuli ruhát varrt unalmában a vörös Barbinak, de nem öltöztette fel. Birkózósat játszott vele meg a fiúbabával, olyat, amilyet az anyjától meg attól a piros autós férfitól látott, akit az anyja egy ideig apukának akart. A játékhoz levett mindent a lánybabáról. Annak is csak egy bugyija volt. 

A hetedik szál cigit szívva Kisjuli felhívta Masnit. Beszélnie kellett valakivel. A hívás akkor ért véget, amikor Sophie, az anyamacska ordenáré üvöltéssel tudatta, hogy a macskabútorra folyt a víz, amit egy emelettel fentebb Balajti Rozália minden bizonnyal a muskátliknak szánt, csak a figyelmes hallgatózás elvonta figyelmét az öntözés tudományáról.

Ha az írást az eredeti megjelenési helyén is megnéznéd, katt ide!