AKI MEGÁLMODTA

LÉLEKLIBIKÓKA - AMI FELEMEL

Multifunkciós sajtómunkás, vagyis irodalomszerető író, újságíró, kiadványszerkesztő, sajtószóvivő, rendezvényszervező és marketinges vagyok. Nagykőrösön születtem. Amint írni tudtam, naplót vezettem egy csíkos füzetbe. Tizenkilenc évesen ugyan élelmiszeripari tartósító és analitikus osztályban érettségiztem, de az írás és újságírás világa már akkor is minden másnál jobban foglalkoztatott. Ennek megfelelően diplomát már a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció-médiatudomány szakán szereztem. 

Hat éven át a Bács-Kiskun megyei napilap, a Petőfi Népe munkatársa voltam. Három éven át Kecskeméten dolgoztam webszerkesztő-újságíróként, majd a lap vidéki, előbb kiskőrösi, majd kalocsai tudósítója lettem.

2012 és 2015 között a kalocsai önkormányzat sajtóreferense és fotósa voltam. Majd egy budapesti kommunikációs ügynökség munkatársa, később közéleti heti és havilapok, kulturális magazinok újságírója. Jelenleg munkaidőben kommunikációs és marketing vezetőként dolgozom, munkaidőn túl pedig kulturális élményeimet gyarapítom, illetve írói képességeim igyekszem csiszolni. 

Első nyilvános szépírói bemutatkozó estem az érseki városban, Kalocsán volt 2012 januárjában. Írásaimmal azóta több válogatásban megjelentem. Portásélet című írásom a Kecskeméti Médiacentrum és a Forrás irodalmi folyóirat novellapályázatán második helyezést ért el. Emberi és írói példaképemnek, mesteremnek Kornis Mihályt és Szabó Magdát tekintem. Írásaim egy részét az Szbz Próza menüpontban elolvashatod. A 2009 óta a facebookon vezetett nap szava rovatomat pedig egybegyűjtve átböngészheted az Érzelmiségi blogban.

A Léleklibikóka szót egy gyatra szerelmes vers címeként jegyeztem le először kétezer hatban egy úgynevezett énblogban. Azonnal beleszerettem a szóba. Ha akkor már facebookoztam volna ez lett volna az Év szava. Ez a nekem oly sokat jelentő szó aztán évekkel később, kettőezer tizennégy novemberében ugrott be újra, s lépett elő márkanévvé, amikor egy csajos hétvégén Zalakaros főutcáján egy apró, kedvesszép ajándékot szerettem volna venni az otthonmaradt fijúmnak, de a turistaparadicsom hűtőmágnes-kínálata kimerült abban, hogy Szeretlek!, Hiányzol!, Imádlak!, I love Zalakaros!

Ott fogalmazódott meg bennem először, hogy ennél azért árnyaltabban is ki lehet fejezni a szerelmünket, a vágyainkat... így születtek meg az első Bátormágnesek, melyekről bővebben IDE KATTINTVA tudhatsz meg többet!

Amikor az első hűtőmágnesek útra keltek, és az értékesítésükhöz névjegykártyát készítettem magamnak, akkor született meg a szövegkertész titulus, ami mára külön szolgáltatási ággá nőtte ki magát a Léleklibikóka branden belül, és ide tartozik minden rendelésre írt szöveg.

Bárhol dolgoztam, az egyik legfőbb mozgatórúgóm azt volt, hogy legyek hasznos, legyen hasznos. Hogy amit csinálok, azt segítsen másoknak élni.

Újságíróként volt, hogy egy tázlári kisfiú sorsát fordítottam jobbra egy riportommal.