Önbizalomerősítő jelszó

Belátom, vannak olyan kissé mókásnak tűnő önbizalomerősítő technikák, melyekkel komolyabb terápiás munka nélkül is sikereket lehet elérni. A hurráoptimizmus ezen ágában nemigen hiszek, de abban alapvetően és mélyen igen, hogy sokminden fejben dől el. Arra azonban mégsem sikerült eddig, egy-két instant pillanatnyi kivételtől eltekintve rávenni magam, hogy például reggel a bálkirálylányokra cseppet sem hasonlító, égnek meredő tincseimmel, gyűrt vonásaimmal, már a puszta tekintetemmel kávéért kiáltva a tükör elé álljak és közöljem a tükörképemmel: csodaszép és tökéletes vagy. Ilyeneket gondolni is csak hajnalban véget érő bulik zárszavaként szoktam, kissé illumináltan, ám természetesen magamban, majd a kissé büdös öndicsérethez hangyányit méltatlanul azonnal, a smink letörlése nélkül dőlök be az ágyba.

De, hogy még egy percre a valóságot rendre túl józanon közvetítő tükörnél maradjunk, belátom, a rúzzsal, szemceruzával, neadjisten korrektorral a tükörre írt bíztató szavak viszont olykor jól jönnek. Főleg az olyan napokon amikor összeesküszik ellenem az idő és a technika is, és estére megfeledkezem arról, hogy Isten bizony mindannyiunkat a saját csodálatos képére teremtett.


Szóval valahol e két halmaz metszetén, a hiszek is, meg nem is határán felejtődve történhetett meg velem a következő. Mindentudó kis laptopom megsérült. Részben hanyag eleganciám miatt, részben meg azért, mert nem hallgattam azonnal arra a belső hangra, amelyik fülsüketítően üvöltötte, hogy Vedd ki a tokot a gép alól, amikor az öledben dolgozol, Pipikém, mert lecsúszik róla a gép! Persze hogy lebicskázott és betört a kijelző! Több napos géptakarítás előzte meg a szervízbe vitelt, másoltam, mentettem, töröltem, nehogy odavesszen valami, majd a már csak a monitora kötve működő laptopot beadtam a szervízbe. Mint minden rendes helyen, elkérték az adataimat, sőt, az adatainkat.



- Mi a géped jelszava?

- Tessék?

- Mi a gép jelszava?

- A jelszava?
??
- Igen. Muszáj tesztelnünk, ha megtörtént a kijelzőcsere.
- Ööö.

Mindig mondják, hogy a halálunk pillanatában lesz majd egy kisfilm, amiben gyors egymásutániságban lepereg előttünk minden fontos esemény, ami addig történt velünk. No, nem mondom, hogy ez élet s halál kérdése volt, de korábban sosem gondoltam, hogy tíz másodperc alatt tényleg ilyen sok információ meg tud fordulni, fel tud villanni, majd a semmibe tud hullani az agytekervényeink sűrűjében, amikor nem akarjuk elmondani a jelszavunkat és mindössze tíz másodpercünk van arra, hogy valami evidens és cáfolhatatlan magyarázatot adva kibúvót találjunk. Persze, nem találtam egyetlen épkézláb kifogást sem. Így végül az ellenség megtévesztéseként magamra erőltetett kaján mosollyal kimondtam a szót, amit egy szerelmi csalódást követően írtam be anno a régi helyére, azért, hogy a történtek ellenére is legalább naponta kétszer eszembe jusson, hogy bármi is történt, nem semmisülhetek meg, sőt! 

A jelszó így szólt: Akkoriselégjónővagyok, ékezetek nélkül, igen, minden egybeírva, igen, nagy kezdőbetűvel.

Nem akarom tudni hány ájtis kolléga ült az üzletet megfigyelő kamerák monitora előtt valahol az emeleten, amikor visszamentem a gépért és átvettem a mosolygós recepciós fiútól a portán. De abban biztos vagyok, hogy az Idióta, cikis és vicces jelszavak című gyűjteményükbe ezzel az alkalmi pszichotréningemmel bekerültem.