Karácsonyra még odaér

2022.03.06

Attól még semmi nem jó, hogy van annál rosszabb, olvasta Klári a jövő évi határidőnapló évindító idézetét egy papírbolt közepén. Mélyen egyetértett, ezért a pénztárhoz vitte, és gyorsan fizetett. Háromnegyed öt múlt két perccel. Fél hatra haza kell érnie, késésben van. Siet, mégis hagyja, hogy az orránál fogva vezessék. Szinte akarata ellenére fordul be a pláza második emeletén lévő parfümériába.

Még fel sem mentette magát gondolatban, amikor eléje penderül az eladó, már kezdi is, egy jól eltalált párfüm, bárkinek kedves ajándék lehet. Ráadásul sokáig tart. Az ajándékozottnak hónapokon át reggelente eszébe jut majd, ha a bőrére permetez egy fuvallatnyit, hogy kinek köszönheti üdítő toalettjét, fújta lelkesen a betanult szöveget meg a kezében lévő illatszert a babaarcú lány. Nem lehetett ellenállni.

A sok megszaglászott parfümtől kábán, de egy rabul ejtően finom, ragyogó, citrusjegyektől vibráló illattal távozott.

Otthon fújt egy leheletnyit a Lonely névre keresztelt parfümből az egyik díszpárnára. Bekapcsolta a rádiót. Csilingelő hang épp ujjongva mesélte, már csak száz nap van hátra karácsonyig. Szeme egyik pillanatról a másikra megtelt könnyel, mintha parfüm helyett hagymát szagolna. Lecsúszott a kanapé karfájáról a tarka, citrus illatú díszpárnák közé és zokogott, azt ismételgetve, hogyha eddig nem jött össze, akkor idén már nem is jön össze. Senkivel. Egyedül lesz. Szenteste is. Szentreggel is. Szentségelhet is, akkor is.

Épp felült, hogy rendesen kifújja az orrát, amikor megszólalt a csengő. A parfümöt visszacsúsztatta a dobozába, úgy döntött, tökéletes karácsonyi ajándék lesz. Sőt, egyedül is tökéletes karácsonya lesz! Ma picsogtam ezen utoljára, döntötte el. Szép ünnepem lesz! Pasi nélkül, sírás nélkül, punktum. Ezt a gondolatsort annyira magáévá tette, hogy szinte feltépte a bejárati ajtót a másodszor csengető, késve érkező villanyszerelő előtt.

Beengedte. A kávégép ütemes zörgése közben azon gondolkodott, Géza egyedülálló férfiként vajon kap-e ajándékot idén valakitől, amit a töltött káposzta elfogyasztása után kibonthat a fa alatt huszonnegyedikén este. Valószínűleg nem. Belefeledkezett a keserűségbe. Mire észbekapott, már négy cukrot beletett a kávéba.

Klárika, ez komoly? Tényleg emiatt az izzócsere miatt hívott ide? Szerezzen már magának egy rendes férfit, az isten áldja meg!, világította meg Géza a nélküle is működő jövőt.

Még ötvennégy nap volt hátra karácsonyig, amikor Klári a harmadik ajándékot is megvette.
Könyvjelzőként ötezer forintos ajándékutalványt is vásárolt hozzá, amit Sally Rooney Normális emberek című regényének ötvenkilencedik oldalára simított, úgy, hogy csak belelapozva lehessen megtalálni, váratlan örömöt szerezve ezzel az ajándékozottnak. Majdnem vett egy Olvasni menő! feliratú vászontáskát is a könyvnek, hogy ne kelljen a csomagolással vesződni, de eszébe jutott anyja mondása, aki szerint, ha valami nincs becsomagolva, az nem is ajándék.

Korai még!, intett a Vörösmarty téri árusnak, de a szeme sarkából még mindig a kerámia teáscsészét nézte. A csésze domborodó hasán mese elevenedett meg. November huszonkilenc volt. Napközben tizennégy fok. A forró puncs sem tudott ünnepi hangulatot varázsolni. Már majdnem a buszmegállóhoz ért, amikor az órájára nézett. Huszonhét perc volt az utolsó helyközi járat indulásáig.

A táskája pántját piszkálva, hátra-hátra fordulva vacillált, majd hirtelen, mint akinek ebben a pillanatban ugrott be, hogy gyerekét az óvodában felejtette, sarkon fordult, és meg sem állt kedvenc kirakatáig. Egy hátizsákos járókelőt kis híján fel is borított. Az üzletben kíváncsi tekintetű férfi fogadta, aki hétfő este egy aznapi gyanús eset miatt visszanézte a kirakatot pásztázó kamera képét, és azóta csak erre az elegáns, ceruzalábú nőre, Klárira tudott gondolni. Ez a nő minden nap megállt a kirakat előtt, és fél percig kotorászott blézere válltömése alatt, hogy megigazíthassa lecsúszott melltartópántját, ám a művelet közben egyetlen percre sem vette le szemét a kirakatba tett, kézi készítésű, egykori bőrdzsekiből és fotelkárpitból újjászületett, egyedi tervezésű táskáról. A férfit megbabonázta a vágyakozó tekintetű nő, aki nap mint nap megigézve nézi a megismételhetetlennek tűnő darabot, majd anélkül, hogy bemenne az üzletbe, sarkon fordul és elillan.

Klári most gondolkodás nélkül rámutatott a zöld és kék anyagokból készült táskára, és kivetette a kirakatból. Közben azon rágódott, nem túlzás-e karácsonyi ajándéknak a ránézésre is méregdrága darab. A percek gyorsan peregtek, a férfi kimondta, hogy negyvenezer, Klári nagyot nyelt, kihúzta bankkártyáját a tartóból, majd szó nélkül, egy laza legyező mozdulattal jelezte, hogy fizet. Arcára egy pillanatra mégis kiült az impulzusvásárlás örömével vegyülő fátyolaggodalom.

Ezután napokig nem vásárolt semmit. Még a szokásos reggeli csülkös szendvicsről is lemondott, inkább a hűtőből dobált egy-egy szelet felvágottat, paradicsomot, újhullámos zellerszárat a tarkafedelű műanyag dobozba, és abból reggelizett a munkahelyén.

December másodika volt. Egyik délben a gép előtt ebédelt, átfutotta a híreket. A paradicsomleves elfogyott, és éppen be akarta zárni a portált, hogy folytassa a munkát, a felugró ablakban elindult egy videó. Mikulássapkás család ült valami nappaliban, kandalló tüze világította be a gitározó apuka és a mellette ülő, énekelő kislány arcát, majd idegbetegnek tűnő zöld manó fahéjillattól megrészegült hangon elkezdett a képernyő sarkában ordítani, Szerezz örömöt szeretteidnek dobbal, hárfával, nádi hegedűvel! Ma leadott rendelésed még karácsonyra odaér! A webcímet is jól megnyújtva, szinte énekelve mondta, mire Klári kikerekedett szemmel az egér után nyúlt. Néhány milliméterre volt egymástól a kis iksz és a Tovább! gomb, így szempillantás alatt a hangszerbolt webshopjában találta magát. Ahogy átpörgetett két-három oldalnyi gitár-, cselló-, hegedű- és furulyakínálatot, eszébe jutottak egyetemista évei. Csoporttársával, a folyton szerelmes Krisztivel a Café de Franc fele jártak haza, ahol az egyetemről látásból ismert srác a földön ülve Depeche Mode dalokat játszott egy kopott gitáron. Mosolyogva emlékezett vissza, amikor zavarában a százas helyett a teljes heti zsebpénzét bedobta a fiú földön lévő kalapjába. Fél perc múlva pedig azon morfondírozott, gitárt csak gyerekeknek szoktak-e ajándékozni, amikor kolléganője kicsapta az ajtót, és bekiabált, hogy cigiszünet. Egyikük sem dohányzott.

Aszalt szilva, gyufatészta, tojás. Egy hét volt még a karácsonyig, amikor elégedetten hátradőlt, már csak a bolti bevásárlás volt hátra.

Huszonnegyedikén reggel hét különböző színű csomagolópapírral bevont ajándék sorakozott egymástól ugyanolyan távolságra a fenyő alatt. Nem voltak leengedve a redőnyök, az utcáról is látni lehetett a plafonig érő feldíszített fát. Klári úgy döntött, ma már senkit sem hív fel, és senkinek nem veszi fel a telefont, nem hallgatja senki sirámait, hogy milyen sűrű és nehéz a karácsony a flúgos család miatt.

A futár este érkezett. Az ajtót nézte, és többször megnyomta a csengőt. Odabent egybeolvadt a csengő hangja a rádióból szóló csinglingling karácsonyi dalokkal. Mégsem volt jó ötlet idejönni ilyenkor, állapította meg. Normáliséknál ilyenkor már nem nyitnak ajtót idegeneknek, mert fél hétre jön a család, fél nyolctól ünnepi vacsora, fél kilenckor ajándékbontás, fél tízkor arcpirító nevetés, mert a tavaly kapott aranyhal már nem él. Fél tizenegykor ismét evés, de már a tévé előtt, miközben Kevin szülei épp hazaérnek a repülőtérről. Fél tizenkettőkor cihelődés, kis dunnyogás, hogy elég lenne az emegyen nézni az éjféli misét. Hülyeség volt idejönni, morfondírozott, de kesztyűs kezével újra rátámaszkodott a csengő gombjára. Ha a főnököm megtudná, szétrúgná a seggem. Megmondta, hogy huszonharmadikán éjfélkor letesszük a lantot. Amit nem tudtunk kiszállítani, azt későn rendelték meg, így jártak, majd legközelebb időben írnak a Jézuskának, idézte fel a céges mantrát. A férfi egyetértett ugyan a főnökével, de amikor a logisztikai központban utoljára fordult, a raktárban maradt sok barna doboz között alakjáról felismert egy gitárt. Egy gitárt, amit ráadásul saját lakcímétől három utcányira kellett kiszállítani. Úgy döntött, túlóra ide vagy oda, magával viszi, és másnap mindenképpen kézbesíti. Emlékezett rá, kissrácként mennyire örült az első igazi gitárnak. A bölcsész évek alatt még pénzt is keresett vele, amikor meg volt szorulva.

Gondolatban annyira elkalandozott, hogy mire észbekapott, már lenyomta a kilincset. Meglepetésére az ajtó nyitva volt. Fenyő és süteményillat hívogatta egyre beljebb. Válla a zene ütemére akaratlanul mozgott, még a feje is billegett hozzá. Jónapot, halló, jónapot, ismételgette, de senki nem válaszolt. Beljebb merészkedett.

Az elegáns, harisnyás nő épp lesimította térdig érő rakott szoknyáját. Frissen mosott hosszú haja fátyolként szállt körülötte. Sejtelmes, áttört mintás blúzában egy piros hópelyhekkel díszített pléden úgy ült a karácsonyfa alatt, ahogy a stockfotókon szoktak. Ilyen az, amikor piros hó esik, gondolta a fiú, de nem mondta ki, mert megszólalt a zene, és a nő ivott egy kortyot a pléd mellé tett borospohárból, majd raffiával díszített csomagot vett elő a fa alól. Közben szoprán szólistákat meghazudtolóan szépen énekelte hogy csendes éj, szentséges éj.

Ahol énekelnek, ott nyugodt lehetsz, rossz embereknek nincsenek dalaik, ismételgette magában a futár, közben tekintetével újra és újra végigpásztázta a lakás belátható részeit, és várta, mikor kerül elő a család a konyhából vagy a mosdóból, ahová az imént kiszaladhattak.

A nő türelmesen kibontogatta a raffiamasnit, sőt még a kettős csomót is, ami a masni alatt lapult, a celluxal, a csomagolópapírral viszont már nem óvatoskodott. Csak úgy repültek a letépett angyalfejek. A csomagból egy kézi készítésű, egykori bőrdzsekiből és fotelkárpitból újjászületett, egyedi tervezésű táska került elő. Messziről is látszott, hogy értékes darab. A nő finoman érintette a táskát. Arcán mosoly, pontosan, mint a gyerekekén, akik írtak a Jézuskának, és az meg is kapta a levelüket.

Percekig ismerkedett a táskával. Belenyúlt a két kis első zsebbe, ahová majd a rúzsok, kulcsok és a gázspray kerülnek. A táska hátulján lévő levéltárcányi helyre is bedugta a kezét, ahová majd az iratait teszi. Mielőtt a táska belsejéhez ért volna, nagy levegőt vett. Nem mellbe, hanem hasba, ahogy a jógán tanulta, kíváncsian kinyitotta a csatot, elhúzta a cipzárt, és mint aki egy sötét, mély lyukba nyúl, szemét a mennyezetre emelve bedugta kezét a táskába. Megérinthetett valamit, mert mosolygott, és kivett a táskából egy újabb ajándékcsomagot. Letépte a csomagolást, látszott, hogy majd' meghal a kíváncsiságtól. A csomagolópapírból Sally Rooney Normális emberek című könyve került elő. Végigpörgette a lapokat, beleszagolt, hogy érezze a könyv illatát. A kicsúszott könyvjelzőt, ami egy ötezer forintos vásárlási utalvány volt, felvette a földről, és visszatette a lapok közé. A mellkasához ölelte a kötetet, és ringatózott.

A futár mindenről megfeledkezve már a kanapé szélén ült, úgy, ahogy volt, munkáskabátban, és a gitárra támaszkodva figyelte a történéseket. Egészen addig, amíg a gitár önálló életre kelt, és kisasszézva a karja alól a földhöz vágódott, akkora hanggal, hogy azt már nem lehetett nem észrevenni. Nem is értette, miért nem sikít fel, de hang nem jött ki a torkán. Kimerevített jelenetben állták egymást pillantását, majd a nő felállt, felvette a gitárt, megfordult, és betette a fa alá. Ugyanezzel a mozdulattal a fa alól felvett egy kék selyemszalagot, azt, ami a könyvcsomagot díszítette, és a futár csuklójára kötötte.

Biztos voltam benne, hogy minden ajándékom idejében érkezik, és a borból töltött a fiúnak is.


Ez az írás a Holdkatlan szépirodalmi és művészeti folyóirat oldalán jelent meg 2021. 12.24-én.