Az ihlet létezik

Az ihlet létezik! Néha álmosan, csapzottan érkezik és egész idő alatt, amikor írni szeretnék csak a szemét dörzsölgeti.

Néha egészen szenvedélyes, az sem érdekli, hogy nem tudom minden időm neki szentelni.

Néha hebrencs. Még ki sem nyitottam az ajtót, már elkezd beszélni, tele van kalanddal, mindent egy szuszra el akar mesélni, majd amikor sarkig nyitom neki az ajtót és hellyel kínálom, elfelejti mit akart mondani.

Néha hisztis. Ötpercenként kimegy tízpercre dohányozni, feldúltan visszajön, eszébe jut valami, lediktálja a mesterművet, aztán az egészet visszatörölteti, és újra kimegy pöfékelni.

Néha nyugodt. Megérkezik, készít magának egy teát, engem is megkínál, leveti a kardigánját, felgyűri az ingujját, kipattan neki a szikra, és azzal az egész éjszakát lángra gyújtva hajnalig egy novellaciklust diktál fékevesztett tempóban.

Néha menthetetlenül szerelmes. Olyankor kissé mézesmázosan fogalmaz. Ha kap közben egy üzenetet, a csillár körül lebeg, ha nem kap jelet, bizony remeg.

Néha depresszív, kedvtelenül, sötét ballonkabátban, a földet nézve érkezik, leül és azt kérdezgeti: Miért is? Miért is? Miért is?

Néha duzzog, felhúzott lábakkal, embriópózban ül a fotelban, és pukkadva nézi, hogy anélkül írok, hogy ő a szavakat megidézi.

Néha pontos, néha pont nem. Mondanám, hogy órát lehet hozzá állítani, de kár lenne füllenteni. A legtöbbször akkor érkezik, amikor tényleg ajtót nyitok neki.